Elzárták a tiltakozó román gazdák a magyar–román határ egyik határátkelőjét
A tiltakozások napok óta tartanak.
A tiltakozások napok óta tartanak.
A 136 tagú felsőház jelen lévő vagy interneten szavazó szenátorai közül több mint százan támogatták a jogszabálytervezetek elutasítását. Nyolcan mindhárom esetben az elutasításuk ellen szavaztak.
Aleksandar Vucic és Kelemen Hunor is beszédet mondanak a temetésen Szabadkán.
A kedden megjelent kormányhatározat 5,15 milliárd forintot vesz el a korábban megítélt összegből.
A WWF szerint a medvekilövési rendelet nem oldja meg a lakott területeken lévő ember-medve konfliktusokat.
Ha senki nem jelentkezik érte, a város temeti el az ismeretlen férfit a helyi temetőben.
A Kárpátaljai Sárkányellátó néven ismert kezdeményezés immár fél éve fut, jóformán mindent küldtek, ami kellhet a fronton harcoló magyar és más nemzetiségű önkéntes katonáknak, és nem fegyver, lőszer, vagy robbanóanyag.
A miniszterelnök Aleksandar Vucic szerb államfővel tárgyalt, és ellátogat a batajnicai légibázisra.
A menyasszonylopást ittasan, személygépkocsival senki se próbálja ki.
Hogy minél hamarabb szabaduljon, „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”.
Az államfő kapott meghívót, mégsem utazott el a pozsonyi ünnepségre.
Magyar anyanyelvűnek viszont csupán 977 450-en vallották magukat.
Indulatokat gerjesztett a nagybányai Gesztenyefesztiválon egy egyszerű kürtős kalács-felirat. A polgármester szerint amit a románok nem értenek, azt le kell takarni.
Senki nem törekszik most a békére Ukrajnában – állapítja meg cikkében a Politico szerzője, aki szerint holtpontra jutottak a térségben a harcok.
Andrzej Duda azt mondja, kizárólag a tagállamokra tartozik, hogyan alakítják ki az igazságszolgáltatást, arra nem vonatkoznak az uniós alapszerződések.
Szkopjének egy sor bolgár követelést kell ahhoz teljesítenie, hogy csatlakozhasson az Európai Unióhoz, ezek a feltételek pedig a nyelvvel, a nemzeti identitással és a történelemmel függnek össze.